Szarvasmarha

Az extenzív húsmarhatartás előnyei és lehetőségei Magyarországon

Húsmarha elnevezés alatt, gyakran még szakmai körökben is a vágómarhát vagy a hízó-marhát értik. Ezért talán nem felesleges elmondani hogy húsmarha valójában olyan tehén, amelyet nem fejnek, a tej csak a borjú felnevelésére szolgál. A főtermék a 6-7 hónapos választott borjú, emellett még a tenyészállat értékesítés és az ezért-azért selejtezett állatok hasznosítása jelenti a bevételek forrását. A húsmarha termékpálya a borjú elválasztásával ér véget. Az eddigiekből kitűnik, hogy rendkívül költségérzékeny tevékenységről van szó. Nem hasonlít a hazánkban hagyományokkal rendelkező, kettőshasznú marhatartáshoz, sem a speciális tejtermelő tehenészetek gyakorlatához. Bátran kijelenthető, hogy a három hasznosítási forma között sokkal több a különbség, mint a hasonlóság A közös vonás talán már csak az állat faj: „a” szarvasmarha, mint rendszertani kategória.

A húsmarha tartásban és tenyésztésben többféle tartásmód is  ismeretes  az egyre növekvő létjogosultsága miatt, cikkünkben kizárólag a legelőre alapozott külterjes (extenzív) tartásmóddal foglalkozunk.

Magyarországon jelenleg a gyepterület nagyjából 1 millió hektárra tehető. Bizonyára ennek egy nem jelentéktelen hányada „szöcskelegelő” minősítéssel illethető, de mértékadó becslések szerint körülbelül ennek 30 % biztosan alkalmas húsmarha tartásra, sőt ez a lehetséges leghatékonyabb hasznosítása.. Az EU nem támogatja a 17 aranykorona érték alatti földjeink szántó-vető gazdálkodását. Nagyjából ez a terület 1 millió hektár körül van, ezek kis körültekintéssel, és némi támogatással, húsmarha tartásra alkalmassá tehetők Ha a szóban forgó legelőterületnek csak 30%-áról feltételezzük, hogy elkerülik a lakópark, golfpálya, és egyéb sportlétesítmények befektetőinek figyelmét, akkor is jelentős területekről van szó. Tehát, a legelőterület, mint az extenzív tartásmód nélkülözhetetlen kelléke, bőségesen rendelkezésünkre áll.

 

Húsmarhát tartani szinte minden emberi élőhelynek alkalmas éghajlat alatt lehet, aminek legfőképpen az állatsűrűség és az ezzel összefüggő fajtaválaszték szab korlátokat. Számos példa közül gondoljunk csak a párás, nedves Skócia „highland” fajtáira, vagy az USA száraz és forró déli részén tartott zebu vérségű, vagy kicsit feljebb a kis testű hereford állományokkal, és nem utolsó sorban a Jordán folyó partján kívül szinte mindenütt köves, sivatagos, rendkívül csapadékszegény Izráel  szélsőséges viszonyai között tartott húsmarhákkal. (200 mm csapadék, amii két hónap alatt hullik)

Nincs nehéz dolgunk amikor az intenzív húsmarha-tartás hátrányait szeretnénk egy csokorba gyűjteni, de így van ez mindig amikor a természetestől jelentősen eltérünk. Itt persze lehetne a hatékonysággal érvelni, mivel azonban az előzőekben bizonyítást nyert, hogy a legelőterület bőségesen rendelkezésre áll, ezért ez az érv is létjogosultságát veszti. Az Intenzív tartásmóddal röviden az a probléma, hogy előbb megtermeljük többek között sok-sok fosszilis energia felhasználásával a szántóföldeken a gabonaféléket, majd drága építményekben és „csillogó-villogó” technológiával beleetetjük a majdani vágóhídi alapanyagba. Megtetézzük ezt még azzal is, hogy látva ennek a folyamatnak az iszonyú költségét, annak csökkentése ürügyén, egyfajta kannibalizmusba kényszerítve az élőlényt, belecsempésszük étrendjébe önnön saját testének hulladékát is; előidézve ezzel kiszámíthatatlan hatásokat az emberi táplálkozásban (lásd: BSE). E hatások további kezelése, az ellenük való preventív védekezés azután újabb költségeket generál és a hús előállítása egyre drágább lesz. A folyamat ott ér véget, hogy vagy az átlagfogyasztó nem tudja megvásárolni a terméket, és az exportra történő felvásárlás is akadozik. Az előzőekben elmondottakból talán levonható az a következtetés, hogy célszerű körültekintőbben bánnunk az intenzitás fogalmával .

A húsmarha ágazat három termelési cél érdekében működtethető külön-külön vagy vegyesen:

Ø     Csúcsminőségű árú előállítás igényes feltételek között extra költséggel csúcsáron. Ez a felvevő piac Magyarországon ma nem létezik, mert a belső fogyasztás minimális és a marhahús fogyasztásnak nincs igazi gasztronómiai kultúrája sem. Az export piac ugyan igényelné ezt a minőséget, de egyenlőre nem csúcsáron.

Ø     Törzstenyészet, ahol a fokozott ráfordításokat elsősorban a tenyészbika értékesítés fedezi. A piac ezen szelete korlátozott és a fokozott szakmai követelmények miatt a tenyésztői kör eléggé zárt.

Ø     Árutermelés, (amely nem zárja ki a vemhes üsző nevelést utánpótlásra, létszámfejlesztésre vagy értékesítésre), jó minőségű hízóalapanyag előállítására. Mai ismereteink szerint ez a kör jelenti a legszélesebb perspektívát. A lehetőséget itt az extenzívitás irányába kell keresni, mert a húsmarhát erre „találták ki”, ez az indokolt helye a mezőgazdasági termelésben.

Hogy mégis mi indokolja a hasznosítás ezen módját, azt a következőkben lehet összefoglalni:

·    Mezőgazdaságilag kevésbé értékes területeken viszonylag extenzív módon csúcsminőségű termék állítható elő.

·    Egyedülálló természetszerűséggel, hosszú távon biztosítja a táj és a környezet védelmét, egyszóval természetbarát megoldás.

·    A foglalkoztatás és jövedelemtermelő képesség révén jótékony hatású a vidék népességmegtartó képességére.

Az indokok mellett természetesen bizonyos alapfeltételek is szükségesek az eredményes munkához, így:

1)     mindenek előtt legyen legeltetésre alkalmas gyepterület, hiszen a húsmarha természetes élőhelye a legelő, de semmiképpen sem olyan, amelyet 25-30 aranykoronás szántóterületre telepítettek,

2)     megfelelő anyatehén fajta, illetve típus, mert például

·        a borjú által hasznosítható tejmennyiséget meghaladó termelés teljesen felesleges és fokozza az igényességet,

·        szaporodó képessége legyen egyenletes és biztonságos, ugyanakkor legyen jó borjúnevelő,

·        legyen korán érő, könnyen ellő, hosszú élettartamú, ugyanakkor hátrány nélkül viselje el a technológiával járó extenzív körülményeket,

3)     speciális szakismeretek.

Az állattenyésztés költségeiben a takarmányozásé az első hely. Az optimális takarmányozás helyi adottságai meghatározóak már a döntéshozatalkor is, hiszen behatárolják a fent említett célkitűzések megválasztását.

Az alapelv az legyen, hogy a húsmarha ágazat rendszerébe, amelybe bele kell érteni a takarmány bázist is, ideális esetben ne kelljen „kívülről” (pl. a szántóföldi termesztésből) szinte semmit „bevinni”. Egy átlagos magyar legelőből kb. 2 ha elegendő arra, hogy egy hústehenet eltartson részben a legeltetéssel, részben az innen betakarított gyepszénával.

A legeltetést a lehető legkorábban meg kell kezdeni, természetesen a helyi viszonyok figyelembevételével a gyep károsodásának veszélye nélkül. Általában jó támpont a hagyomány szerinti „kihajtás”, azaz a Szent György nap környéke. A legeltetés vége már nem ilyen merev, hiszen a Szent Mihály napja után általában még legalább egy hónapig nagyon jó sarjú legelő van és sarjúszéna is betakarítható.

A legelőt szakaszokra osztva kell használni. A szakasz mérete akkora legyen, hogy ott az állat legalább két hétig találjon legelni valót. Ahogy a gyep növekedése megengedi a nem legelt szakaszokon meg kell kezdeni a szénakészítést. Hogy mindez zökkenőmentesen működjön, célszerű a termőhely ismeretében kialakított szakaszok hasznosításának menetét gondosan megtervezni.

A legeltetés technológiájának nem feltétlenül része a drága villanypásztor. Abból a feltételezésből kell kiindulni, hogy amíg a legelő jószág komfortérzete megfelelő, tehát van takarmány, ivóvíz, árnyékos pihenőhely és tágas tér, addig nem fenyeget a kitörés veszélye. Bács Kiskun megyében a 80-as években jól beváltak a szőlő bontott támrendszerből épített legelőszakasz határolók. A kb-10 m-enként felállított támoszlopokra 5 szál szögesdrótot feszítettek egymástól mintegy 25 cm távolságra. A két támoszlop között 2,5-3 m-enként pedig a stabilitás fokozására egy-egy szőlőkarót fűztek a drótok közé. A szakasz kapuját egy ilyen keskenyebb támoszlop köz képezte, amelynek az egyik oldalán oldhatóan, karóval lezárva csatlakozott a drótrendszer. Ezen a módon 20-50 ha méretű legelőszakaszokat is sikeresen üzemeltettek. Fontos kellékek szakaszon az itatás eszközei, akár lajtos kocsiból akár csőkútból történjen a vízellátás. Célszerű ezeket a helyeket a szakaszok csatlakozási pontjain 3-4 szakaszt is ellátó módon elhelyezni. Ne feledkezzünk meg a sózó vályúk, valamint „vakaródzó” alkalmatosságok kihelyezéséről sem.

Ma már a bőrön élősködök elleni védelem megoldható gyógyszer befecskendezéssel is, de ezek eléggé drága szerek.. Évi egyszeri fürösztéssel sok mindent megoldhatunk, bár ez munkaigényes feladat. Jó megoldás még az állatok vonulásának útjában elhelyezet olyan kapuszerű alkalmatosság, amelynek két oszlopát felül egy jutazsákban elhelyezett porozó köti  össze, olyan magasságban ahol az alatta áthaladó tehén hátához dörzsölődik. Az alkalmazott szereket illetően az állatorvos tanácsát kell kikérni.

A legelő kezelésének tárgyalása meghaladná ezen cikk kereteit ezért erről csak annyit szeretnénk megjegyezni, hogy a szakszerű használat nagyon jó hatással van a legelőre. Minden pótlólagos ráfordítás nélkül is néhány év alatt növekszik a hozam, javul a gyep összetétele, nem galagonyásodik, vagy nem veri fel a szinte kiirthatatlan csipkebogyó, egyszóval „kultúrtájjá” változik

A húsmarha fajták teleltetésére egyáltalán nem szükséges istálló, sőt fedett tér sem. Telelőhelynek egy kisebb, a terület kiemelkedő pontján elhelyezkedő legelőszakaszt célszerű berendezni. Ha tetőre nincs is szükség a komfortérzet biztosítására szélárnyékos száraz pihenőhelyre annál inkább. Ha rendelkezésre áll egy szélmentes féltetős szárnyék, azt persze használni kell, pontosabban azt kell biztosítani, hogy az állat kedve szerint választhassa meg tartózkodási helyét.

Ha nincs tető, akkor az uralkodó szélirány útjába valamilyen palánkot kell építeni, olyan hosszan, hogy az árnyékos oldalon képzett, úgynevezett pihenődombon az egész állomány egy időben pihenhessen. A palánk anyaga botfa, szőlőkaró stb. lehet, de legalább 2,5 m magas és statikailag biztonságos legyen. Az ilyen módon kialakított „szélvédő” tehát nem egy zárt fal, hanem a botfa között áttört, tehát nem képződhet mögötte hófúvás és nem dől össze a nagyobb szél nyomásától sem. A húsfajtáknál természetes segítség nélküli ellés helye is ugyanitt van. Az újszülött borjú kezelése, azonosítása szintén itt történik.

A pihenődomb nem más mint egy növekvő alom, vagyis a friss szalmát bálában, szétterítés nélkül (de a kötözést eltávolítva) kell otthagyni. Az állatok abból még fogyasztanak is, közben széjjel bontják, ráfekszenek és tavaszra egy szép kis „kunhalom” szerű dombot építenek maguknak, aminek a felülete így mindig száraz.

A hústehénnek abrakot adni csak katasztrófa helyzetben szabad, mert itt keletkezik a ráfizetés, de felesleges is. Hogy erre ne legyen szükség, nagyon fontos betartani azt a már említett 2 ha/ tehén állatsűrűséget. A legeltetés gyenge láncszeme Magyarország nagy részén a július közepétől augusztus végéig gyakori aszály, amikor is a legelő „kisül”. Ilyenkor pedig be kell avatkozni valamilyen tömegtakarmánnyal, melléktermékkel, ki mihez fér hozzá. Jó az előző évi kukoricaszár szilázs, a tejsavóval kezelt nedves répaszelet, különféle növények szalmája stb. Ezt követően már rendszerint rendbe jön a legelő és a megfelelő állatsűrűség mellett betelelésre szépen kigömbölyödik az állat. Ez a pluszkondíció nagyon fontos, mert egy különösen mostoha télen van miből „leadni” és ilyenkor van szezonális szaporítás esetén a vemhesség végső szakasza is. A nemzetközi szakirodalom szerint 20 % súlycsökkenést károsodás nélkül elvisel az az állat, amelyik beteleléskor ilyen. Jól szolgálja a őszi kondíciójavítást, ha van olyan kukoricatarló, amit a betakarítás és az őszi szántás között meg lehet alaposan legeltetni.

A téli takarmányozás akkor ideális, ha az, az év közben a legelőről betakarított rétiszénával történik. Az említett állatsűrűség erre átlagos körülmények között esélyt jelent. Az almozásra használt szalma legyen jó minőségű, hiszen abból is szívesen fogyaszt az állat. Kiegészítésül, ha arra szükség van használható még a nedves répaszelet vagy bármilyen arra alkalmas melléktermék.

Itt kell szólni a takarmányozáshoz szükséges berendezésekről, ugyanis ez is tipikus téli probléma. Létszámtól függően (állatonként kb. 0,8 m) olyan hosszú térbetont vagy más szilárd burkolatot érdemes készíteni, amelynek két oldalához az összes állat egyszerre odafér. Ennek hossztengelyében, karámfából egy folyosót kell elkeríteni a két végén nyitható módon olyan szélességben, hogy azon a takarmányt szállító eszköz elférjen. A karám két hosszanti oldalát úgy kell kialakítani, hogy az állat ezen keresztül hozzáférjen a belül leterített takarmányhoz. Így több napra is kiadagolható a széna, és jól is hasznosul.

Ugyancsak a telelőkertben érdemes felállítani a kezelőegységet, ahol az egyedi vagy tömeges kezelések történnek. Erre a szakaszon belül, valahol a szélfogóhoz csatlakoztatott karámot célszerű kialakítani. A karám egyik oldalához egy, alaprajzában féloldalas tölcsér alakú zsúfoló egység tartozik, amely végig a karám mellett egy hosszú szorítófolyosóban folytatódik és mérlegházban végződik. A munka során a nagy karámon belül kisebb csoportokat lehet a zsúfoló egységbe terelni és onnan a szorítófolyosóba irányítani. Jó szervezéssel, igen nagy hatásfokkal végezhető el itt szinte minden állatorvosi kezelés, vemhességvizsgálat, azonosítás, füljelző pótlás stb., akár egyszerre is a folyosó különböző pontjain. Optimális esetben évente kétszer elég az állomány ilyen jellegű háborgatása. 

A húsmarhatartás lényege a szaporítás és a borjúnevelés.

A szaporítást úgy kell végezni, hogy az anyatehén minden évben borjút neveljen, Fontos mutató állományi szinten a két ellés között eltelt idő napokban. Ha ez meghaladja a 400 napot, már nem beszélhetünk eredményes húsmarhatartásról. A nem vemhesült tehénről el kell dönteni, hogy nem járunk e jobban, ha azt vágótehénként értékesítjük.

Az elletést már 20-30 tehén esetén is érdemes szezonálisra beállítani. A időszak megválasztása helytől is függ, de sok tényező kölcsönhatását tekintve a termékenyítést célszerű május 18. körül indítani. Ebben az esetben ugyanis a 285 napos vemhességet számítva az első borjú március 1.-én születik. Mire a boci legelészni kezd, már zsenge füvet talál. Az anyatehén perzisztenciájára is jó hatású a zsendülő legelő. A borjak zöme márciusban és április első felében megszületik és október végén elválasztható. Fajtától is függően 220-300 kg-os választási súly is elérhető, lényegében kevés  ráfordítással. Huszonöt- harmincnál több tehén esetében már a természetes fedeztetés takarékosabb lehet, de érdemes a bikahasználatra nagy figyelmet fordítani. A bikát május 18. után főleg nagyobb állományoknál célszerű augusztus végéig a tehenek között tartani, de javasolt naponta, főleg a hőségnapokon, 10 és 15 óra között egy nyugodt helyre elkülöníteni a tehenektől. Itt abrakot fogyaszthat és pihenhet.

A vemhességvizsgálat kedvező időpontja az október végi borjúválasztás. Az üresnek bizonyult egyedeket az októl függően vagy selejtezzük vagy, ha valamilyen ok miatt magas az üresek aránya, pótszezont iktathatunk be november decemberi fedeztetéssel. Meg kell azonban jegyezni, hogy ez már pótcselekvés és az okoknak alaposan a végére tanácsos járni.

A borjúnevelés ebben a technológiában az anyatehénhez kötődik, tehát alapvetően az anya tejtermelő képességétől függ. Ám általában 1500 2000 liter laktációs termelés már elég a borjúnak és célszerű a tehén újratermékenyülése szempontjából is. A borjú természetesen legeléssel is egyre több táplálékot vesz fel, ami a  tej elapadását  is elősegíti. Tapasztalatok igazolták, hogy érdemes már az ellésekkel egy időben „borjúóvodát” tenni a legelőre. A fogyasztás kezdetben igen kevés, de a választások idejéig elérheti a 0,45 kg/nap átlagot is. Eredménye a választási súly jelentős növekedésében, az anya újratermékenyülésére gyakorolt jótékony hatásában és a hízlalás kezdetének megkönnyítésében is mérhető.

Hogyan illeszthető ebbe a folyamatba az üszőnevelés és termelésbe állítás?

Úgy, hogy az előző év márciusában megszületett üszők a tárgyévi fedeztetési szezon második hónapjában 15 hónaposak. Ha előző őszi elválasztásuk után egy kicsit megkülönböztetett gondoskodásban részesülnek, tehát télen nem romlanak le, hanem gyarapodnak, akkor június végére elérhetik a tenyésztésbe vételhez szükséges kondíciót és fedeztethetők. Mindenesetre a feltételek meglétének elbírálásakor szigorúak legyünk, mert az indokolatlan vemhesítési kísérletek, és vemhesítések árát  a többszöri termékenyítésekkor, esetleg az újravemhesülés elmaradásakor kell majd megfizetnünk 

Szükséges még a fajta használatról néhány szót ejtenünk. Elöljáróban azonban  még meg  kell említeni, hogy a jó szaporodó és borjúnevelő képesség, valamint a kiváló vágóérték fiziológiailag ellentétes tulajdonság, tehát ideális húsmarha nem létezik. Ennek feloldására való a tenyésztési eljárás helyes megválasztása

 A korszerű és gazdaságos húsmarhatartás feltétele, a haszonállat előállító keresztezés. Ehhez külön un. anyatípusú húsmarhákat kell tartanunk, mely típus főbb ismérvei: A tartással és takarmányozással szembeni nagyfokú igénytelenség, ( egész évben a legelőn) relative kis testtömeg,(gazdaságosan tartható a kisebb létfenntartó energia szükséglet miatt)  eddzetség és ellenállóság-(melynek feltétele a viszonylag korai, és a bőr alá történő faggyú beépítés, ), kiváló szaporasági tulajdonságok és könnyű ellés. Erre a célra megfelel a magyar szürke, a lincoln red, a hereford, az aberdeen angus, galloway, és még lehetne folytatni a sort hiszen minden országnak megvan a maga jellegzetes gazdaságosan tartható őshonos , vagy erre a célra alkalmas fajtája, melyek import állomány formájában szintén alkalmasak az extenzív tartásra. Hazánkban a 70-es 80-as években a hereford x magyar tarka F1-ekkel próbálkoztak  melyek erre a célra kiválóan beváltak

A másik fajtacsoport a befejező, vagy terminál típusokat foglalja magába , melyek, a kiváló hízékonysági és vágási tulajdonságok mellett kedvező húsformákat is mutatnak, emellett igényesek a tartással és a takarmányozással szemben. Ilyen célra alkalmas fajták a fehér-kék belga, a charollais, a limousine, a blonde d’Aquitaine. Ezekből a bikákból szerencsére az anya állomány nagyságától függően elég néhány darabot, vagy szaporító anyagot birtokolnunk

Az ezen fajták keresztezéseiből született F1 borjak hústermelési mutatói jelentősen javulnak, emellett az apai fajtánál lényegesen jobban bírják legelőn való tartást, így az értékesítésig is gazdaságosabban tarthatók

Intézetünkben a fehér kék belga fajta vágóértékre gyakorolt hatásáról kísérletek folytak, (Bölcskey és mtsai) amelyeknek csupán az eredményeit szeretnénk itt közreadni, annak szemléltetésérre, hogy miként javulhatnak a vágási tulajdonságok terminál fajtákkal való keresztezés hatására.

 A lincoln red x F-KB (F1) és a fajtatiszta lincoln red (LR) növendék bikák eredményeinek összehasonlításánál a különbségek nagyobbak. A keresztezetteknél mért 47,3 kg (+8,7 %) élősúly többletből 41,7 kg-ot a hasított testsúly különbsége tett ki (+14. 0 %). A színhús fölény igen nagy; 49,8 kg, (+27.0 % ); jóval több az élősúly, valamint a hasított testsúly különbségnél; a csontozási faggyú aránya a csontos húsban 34-%-kal, a csont hányad 4,5 %-kal volt alacsonyabb.

Magyar szürke (MSZ) tehenektől F-KB és charolais (CH) bikákkal végzett termékenyítésből született bikaborjak hizlalhatóságban, vágóértékben egyaránt csúcsminőségűek voltak; ezen belül a MSZ x F-KB (F1) csoport valamennyi fontos tulajdonságban jobb eredményeket mutatott, mint az MSZ x CH (F1) csoport. Az MSZ x F-KB (F1) csoport vágási %-a a legjobbnak (61,6 %) bizonyult.

Az MSZ x F-KB (F1) 46,4 % -kal (+84 kg) több szinhúst termelt, mint a MSZ és 15,6 %-kal többet (+36 kg), mint az MSZ x CH (F1) csoport. A különbség a színhús arányban is jelentős; az MSZ x CH (F1) és az msz csoport csaknem azonos (72, -, illetve 71,1 %, míg az MSZ x F-KB (F1) 75,6 %) e tulajdonságban,

Az MSZ x F-KB (F1) csoport csont aránya 9,5 %-kal kevesebb a msz- és 4,1 %-kal a MSZ x CH (F1) csoportéhoz képest, a faggyú is hasonló eltérést mutat.

A magyar tarka x F-KB (F1) növendék hízóbika csoport hízlalási tulajdonságai megegyeznek a magyar tarka (MT) csoportéval, de a mt utolsó két mérés közötti gyarapodás csökkenése a keresztezettek nagyobb végsúlyra való hizlalhatóságára utal.

Az átlagosan azonos korú és súlyú csoportok vágásánál az MT x F-KB (F1) csoport hasított test súlya az azonos élősúly ellenére 6, 4 %-kal (23. 4 kg) nagyobb volt, mint az mt-é; az MT x F-KB (F1) vágási %-a (61, 4 %) jelentősen magasabb volt, mint a fajtatiszta MT  (57, 7 %) csoporté,

A kísérletek végén a következőket állapították meg:

-  a súlygyarapodás 5-8%-kal növekedett azonos takarmányozási feltételek mellett,

-  6,5-, 14%-kal nagyobb volt a vágási %,

-  20-27%-kal emelkedett a színhús tartalom,

-  a hízlalási végsúly az elzsírosodás veszélye nélkül emelhető, a zsírlerakódás és a csont aránya a vizsgált fajtáknál csökken, az F1 üszők hizlalása is gazdaságos.

Mint Eu  tagországnak, szükséges említést tennünk az extenzív tartás wallfare (állati jólét) vonatkozásairól is. Ezek a feltételek, hogy állataink megfelelően érezzék magukat, talán nem is teljesíthetetlenek.

· Mindig gondoskodjunk száraz pihenőhelyről, télen a telelőkertekben erre fokozott figyelmet kell fordítani.

· Megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz biztosítása. Ezt legegyszerűbben temperált vizű önitatók alkalmazásával érhetjük el

· Megfelelő méretű legelőterület biztosítása. (átl.2 ha./állat) Amennyiben szükséges, gondoskodnunk kell kiegészítő takarmányozásról. Fontos szempont, a vályús etetésnél, hogy a vályú hossza akkora legyen, hogy egyszerre az összes állat odaférjen, és az egy állatra jutó vályúhossz legalább 0,8m legyen- így megelőzhetőek a civakodások és az ezzel együtt járó sérülések.

· Kerüljük a sérülést okozó tárgyak alkalmazását, a kezeléseket a kezelőfolyosókban olyan körültekintéssel kell végrehajtani, amellyel a legkisebb stresszt okozzuk, továbbá kerülendő az állomány felesleges zavarása.

· Gondoskodnunk kell óvóhelyről, amelyhez az állatok szélsőséges időjárási viszonyok esetén húzódhatnak, ez lehet három oldalról zárt fedett építmény, de lehet bármiféle alkalmatosság ami megfelelő védelmet nyújt a szél és a hófúvás ellen, amennyiben az említettek telepítése nem lehetséges, úgy domborzati és környezeti viszonyoktól függően megteszi egy fás ligetes, cserjés rész is ami megfelelő védelmet ad.

· Hazánkban az ENAR (Egységes Egyed Nyilvántartási és Azonosító Rendszer) jelölés kötelező, ez különböző adminisztrációs terheket ró a gazdára, melyek alatt főként az adatgyűjtést, a jelölések dokumentálását, tenyésztési hatóságokkal való kapcsolattartást kell értenünk Ha a hatósági állatorvos – egy ENAR-ellenőrzés alkalmával- adminisztrációs vagy egyéb hiányosságot talál, forgalom korlátozást rendelhet el. Amely egyedek nem azonosíthatóak, azokat ellenőrzött körülmények között meg kell semmisíteni!

Az ENAR-ral kapcsolatos teendőket a gazdák maguk is végezhetik, - a tapasztalatok szerint nem ez a gyakorlat. Az 50 állatot meghaladó állatlétszám esetén a tulajdonos kérheti az önálló tenyészetszám kiadását, ehhez viszont szakképzett ENAR–felelőst kell alkalmazni

Felhasznált Irodalom

Bölcskey K. A fehér-kék belga húsmarha lehetőségei Magyarországon II. Keresztezési tapasztalatok. Kistermelők lapja, 42.11.10

Bölcskey K. A lincoln red húsmarha tenyésztési és genetikai programja és magyarországi honosítása. Tanulmány  A Fehér-Kék Belga Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete felkérésére, ÁTK, Herceghalom, 24.

Bölcskey K Tartási és takarmányozási megoldások az egyhasznú húsmarhatartásban. MezőHír, Kecskemét, V.10. 46-48

Bölcskey K. A húsmarha ágazat helyzete – EU csatlakozás elött. Mezőhír, 6. 7. 42-43

         Bölcskey K. Minőségi húsmarha Magyarországon- és az európai uniós csatlakozás. Mezőhír, 7.6. 49-51

         Kovács Ferenc Állathigiénia III.átdolgozott és javított kiadás  Mezőgazdasági Kiadó 1990

2011.06.08. 17:21 « Vissza