WINLP-32

 

Tejtermelő tehenek takarmányadagjának (TMR) összeállítása lineáris optimalizálással és hagyományos módon

 

 

 

A tejtermelésben a költségek között a legnagyobb tétel a takarmányköltség. Az itt elérhető, arányaiban szerény megtakarítás, racionalizálás, lényegesen befolyásolhatja a termelés gazdaságosságát. Ugyanakkor szerény ráfordításokkal sok esetben jelentős többlet eredmény érhető el.

 

Elsősorban a fentieket szem előtt tartva ajánljuk Önöknek az Állattenyésztési és Takarmányozási Kutatóintézetben fejlesztett program felhasználását, melyet a hazai gyakorlatban már évtizedek óta sikeresen alkalmaznak (ÁTK, takarmánygyártók, termelő üzemek stb.). A program korábban többszörösen továbbfejlesztésre került legújabb változata 2007. évben készült el.


 

A program fontosabb alkalmazási területei:

 

 

-         A takarmányozási stratégia kialakítása, takarmánybázis.

 

A különböző takarmányok előállítására a termőhelyi, infrastruktúrális,  adottságok lényegesen eltérőek, így az előállítás költsége is különbözik. A költségek és takarmányozási érték alapján adagszintű modellezés végezhető. Ez segíthet az optimális takarmánybázis, illetve arányok kialakításában, pl. silókukorica/lucerna, lucerna széna/lucerna szenázs, stb. Ma a világon nagyon eltérő tömeg- és szálastakarmány bázis mellett folytatnak magas szintű, eredményes termelést. A helyi szinten optimálisan kialakított takarmánybázis, alapvetően járulhat hozzá a gazdaságosabb tejtermeléshez.

 

-         Az adagok, TMR összeállítása, optimalizálása.

 

Ennek fontosságát, a takarmányozásélettani igényeket, mint első számú szempontot szem előtt tartva, nem lehet túlhangsúlyozni. Ma a hazai tehenészetek számára az adag kalkulációkat, összeállítást, többnyire külső beszállítók végzik, szempontjaik nem feltétlenül azonosak a tejtermelők gazdasági érdekével. Ajánljuk a telepek számára, hogy maguk végezzék el ezt a munkát, ha ehhez jól felkészült szakemberekkel rendelkeznek. A racionális, csak saját érdeket szem előtt tartó takarmányfelhasználás, jelentősen javíthatja a gazdasági eredményt.

 

-         Tervezett új komponensek, korábban nem termesztett vagy vásárolt takarmányok, adalékok megítélése.

 

Egy-egy új takarmány, adalék, a plusz költség és a várható hozam alapján bírálható el. A költség növekedés mértéke jelentősen függ attól, hogy az alkalmazott új komponens helyettesít-e valamennyit a korábbi takarmányokból. Ilyen esetben a pontos összevetés csak az adagok összehasonlításán alapulhat.

 

-         A szolgáltatásként kapott kalkulációk ellenőrzése, kisebb változtatások elvégzése.

 

 

A program röid leírása

 

A program célja: a tejtermelő tehenészetek takarmányadag-összeállításának megkönnyítése; a program segítségével lineáris optimalizálással a legkisebb költségre, illetve hagyományos módon állítható össze a takarmányadag és abrakkeverék.

 

Takarmányok: a program tartalmazza a tehenészetekben legáltalánosabban etetett 69 takarmány átlagos táplálóanyag-tartalmát és az ásványi-anyagok (makro- és mikroelemek) mennyiségét a hazai adatbank adatai alapján. A katalógusban lévő takarmányok száma korlátlanul növelhető, táplálóanyag-tartalmuk változtatható.

 

Táplálóanyagok: a program alkalmazása során összesen 50 tápláló-, illetve ásványi-anyag és vitamin vehető figyelembe, ezek egy része fix táplálóanyag, - amelyre a szükséglet is kiszámításra kerül – és ezen túlmenően még 42 táplálóanyag választható. A választható táplálóanyagok használata esetleges, a felhasználó dönti el, hogy adott üzemben, adott időpontban milyen táplálóanyagokat vesz figyelembe. Fix táplálóanyagok: szárazanyag, nyersfehérje, metabolizálható fehérje, nyersrost, tejtermelő nettóenergia, Ca és P. A választható táplálóanyagok közül a programban a következők szerepelnek: nyerszsír, lebontható fehérje, bypass fehérje, neutrális (NDF) és savdetergens (ADF) rost, Mg, Mn, Cu, Zn, Co, I, Se, A-, D- és E vitamin, karotin. A felhasználó ezen túlmenően még 26 táplálóanyaggal bővítheti a paramétereket.

 

Szükséglet: a program a tehén, illetve tehéncsoport paraméterei (élősúly, tejtermelés, tejzsír %, tejfehérje % stb.) alapján kiszámítja a táplálóanyag-szükségletet (nyersfehérje, metabolizálható fehérje, tejtermelő nettóenergia, Ca és P, valamint a biztosítandó nyersrost mennyiségét) és a várható szárazanyag-felvételt. A tehén, illetve tehéncsoport részére többlet-táplálóanyag adható, melynek mértékét a felhasználó dönti el (5, 10, 15 % stb.). A többlet-táplálóanyag nyújtása „biztonsági tartalékot” jelent és elősegítheti a termelés növelését. A választható táplálóanyagokra a felhasználó minimum és maximum értékeket adhat meg (pl. minimum 100 mg Cu vagy maximum 1000 g zsír stb.). A szükségletek változtathatók, felülírhatók. A laktáció elején figyelembe vehető a testtartalékokból termelhető tejmennyiség (súlycsökkenés), illetve a laktáció második felében táplálóanyag nyújtható az elvesztett testtartalékok pótlására (súlygyarapodás). A szükséglet kiszámításánál a program számol a környezeti hatásokkal is.

 

Adagösszeállítás:

 

Optimalizálás (legkisebb költségre történő takarmányadag-összeállítás) esetén a takarmányok minimum és maximum korlátokkal korlátozhatók, azaz megadható, hogy szakmai megfontolások vagy a takarmánykészletek alapján adott takarmány legalább (minimum), illetve legfeljebb (maximum) milyen mennyiségben szerepeljen az adagban.


 


 

A programmal hagyományos módon is összeállítható a takarmányadag, ez esetben a számítógép pontosan ugyanazokat a műveleteket végzi el, mint a takarmányos szakember, de az adag-összeállítás lényegesen gyorsabb és egyszerűbb.

 

Abrakkeverékek: a takarmányadagban szereplő abrakkomponensekből összeállítható az abrakkeverék, illetve abrakkeverékek (a programban a %-os értékek kerekíthetők, figyelembe vehető a keverési költség, stb.). A programmal a rendelkezésre álló szálas- és tömegtakarmányok sajátosságaihoz igazodó „ideális” abrakkeverék állítható össze.

 

Output adatok: a program takarmányköltségre minimalizál (optimalizálás), illetve kiszámítja a takarmányadag költségét (adag-összeállítás), illetve az abrak árát. A takarmányadag, illetve abrak összeállításakor kiszámítja a takarmányadag, illetve abrak táplálóanyag-tartalmát és táplálóanyag-koncentrációját a fix és a választott táplálóanyagokra, valamint a takarmányadagban a tömegtakarmány:abrak arányt, a bypass fehérje arányát, a fehérjemérleget és a Ca/P arányt. Az adott üzemben etetett takarmányok táplálóanyag-tartalma kilistázható.

 

A takarmányadag-összeállítás során egy-egy telepen figyelembe vett takarmányok, takarmányárak takarmányadagok stb. elmenthetők, illetve később újra beolvashatók.

 

Takarmányozás gyakorlati végrehajtása: a program segítségével kiszámítható, hogy a csoport létszámától és étvágyától függően milyen mennyiségű takarmányra van szükség komponensenként és etetésenként, a kiosztások számától függően. Telepi takarmányadag összesítő készíthető, illetve a különböző, változó létszámú csoportokat figyelembe véve meghatározható a telep napi takarmányigénye.

 


 

 

 

A program interaktív módon működik, felhasználóbarát, könnyen kezelhető. Nagyon részletes, takarmányozási ismereteket is tartalmazó „help” részei külön file-ban, vagy bárhol az F1 billentyű használatával elérhetők.

 

A programban lévő esetleges hibákat bármikor térítésmentesen javítjuk. A program kezelésével, a takarmányok táplálóértékével, az adag-összeállítás szakmai kérdéseivel kapcsolatban bármikor felvilágosítást nyújtunk.


 

A program fejlesztői:

 

Várhegyi Józsefné dr.   tudományos főmunkatárs, a mg.tud. kandidátusa,

  ÁTK Herceghalom

 

         Richter Jörg    programozó matematikus

 

         Paul T. Chandler dr.   elnök

Chandler & Associates, feeding management consulting firm, Minnetonka, Minn. USA

 

 

Időpont egyeztetés után a programot bemutatjuk:

 

Tel.:            dr. Várhegyi József         06-30-9495 315

         Email:          Várhegyi Józsefné dr, ivarhegyi@atk.hu

 

 

A programot forgalmazza:

 

         Intercode Kft.

1015 Budapest, Csalogány u. 6-10., II.em. 66.

Telefon:       06 1 214 9027

Fax:            2 011 884

e-mail:         Intercod@hu.inter.net